Orbán Putyin viszony - bizalmas információk Orbán Viktorról

A Direkt36 oknyomozó újságíró központ – több mint harminc bizalmi embertől kapott információ alapján – terjedelmes írásban ismerteti Orbán Oroszországgal kapcsolatos pálfordulásának körülményeit. A cikk teljes mértékben alátámasztja és megerősíti a meggyőződésemet, mely szerint országunk valójában izraeli gyarmat, az általuk titokban támogatott jobb- és baloldali politikusainknak pedig az a küldetése, hogy országunkat kivéreztessék, elgyöngítsék azért, hogy a tervezett izraeli honfoglalókkal szembeni ellenállásunk a lehető legkisebb legyen.

Először is tudatosítani kell, hogy a 93 ezer négyzetkilométer nagyságú országunk a 17,1 millió négyzetkilométer nagyságú Oroszország geopolitikai hatáskörébe tartozik. Ez nyersen és a maga őszinte valóságában megfogalmazva azt jelenti, hogy ha valami olyasmi történik az országunkban, ami súlyosan sértené Oroszország érdekét, akkor azt ők így vagy úgy, de mindenképp kezelnék. Na most, ha igaz a feltételezés, hogy Izrael a világban szétszóródott zsidóság számára a Kárpát-medencét jelölte ki letelepedési országként, vagyis egy Új Izraelt akarnak hazánkban létrehozni, akkor ezt ők csak Oroszország jóváhagyásával tehetik meg.

Ezt a hozzájárulást szemlátomást megszerezték; Putyin szó szerint baráti kapcsolatot ápol Gyurcsány Ferenccel, a legkészségesebb baloldali árulóval, és hogy, hogy sem, a jobboldal várható győzelme előtt Orbánnak is eszébe jutott az oroszokkal megbékélni és Putyinnal baráti kapcsolatba lépni. Ennek a körülményeiről ismerhetünk meg bennfentes részleteket a Direkt36 írásából. Jelen írásban csak az említett írásomban megfogalmazott állításokat alátámasztó mozzanatokat emelem ki.

Kezdjük mindjárt az elején:

A 2008 augusztusában kirobbant orosz – grúz konfliktusban Orbán még a „Tovaris konyec” szellemében ítéli el Oroszország fellépését, és azok újabb kelet-európai terjeszkedését vizionálja, mire a budapesti orosz nagykövet „méla undorral” megjegyzi, hogy Orbán az amerikai neokonzervatívok zsebéből prédikál. Ez történik 2008 őszén.

Rá egy évre, 2009 novemberében – nyilván Netanjahu utasítására – Orbán Szentpétervárra utazik, hogy bocsánatot kérjen Putyintól. Putyin elfogadja a bocsánatkérést, de nem bízik a liberális Orbánban, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy belügyminisztere a rendszerváltás utáni „olajos” alvilágot ellenőrző, és a KGB-ből átalakult orosz maffiával is minden bizonnyal jó kapcsolatot ápoló Pintér Sándor legyen. Úgy látszik, hogy ez alól a harmadik Orbán kormány sem kapott felmentést, hiába lengették be Pintér nyugdíjba vonulását.

Egy hónap múlva, 2009 decemberében Kínában fogadják befolyásos személyek. Idézek a Direkt36 írásából: „ … szembetűnő volt, hogy Orbánt mind a kínaiak, mind az oroszok a legfelsőbb szinten fogadták, pedig akkor még mindig csak ellenzéki vezető volt. (A forrás szerint fontos szerepet játszott még Orbán új külpolitikai irányában az is, hogy jó kapcsolatot épített ki Benjamin Netanjahu jelenlegi izraeli miniszterelnökkel is.)”

A fent idézett forrás világosan elárulja, hogy Orbán külpolitikai irányváltása Benjamin Netanjahunak köszönhető. Az információ nyilván igaz, viszont egy súlyos értelmezési hibát – valószínűleg nem véletlenül – a cikkíró elkövet: Tudniillik egy ilyen műhelyben dolgozó újságírónak tudnia kell, hogy Orbánnak, és bármely hozzá hasonló hatalmi körben mozgó politikusnak a leghalványabb esélye sem lenne arra, hogy kapcsolatot építsen az izraeli miniszterelnökkel, aki a nyugati világ egyik legbefolyásosabb embere. A helyzet nyilván az volt, hogy Netanjahu füttyentett Orbánnak, és megadta a következő találkozások helyét, célját. Ott pedig az izraeli ajánlás miatt fogadták a pillanatnyi politikai helyzetét messze meghaladó „legfelsőbb szinten”.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Az oroszországi cél érthető és világos, de azt nem gondoltuk volna, hogy Izrael Kínát is a térség potenciális érdekeltjének tekinti. Ezt a körülményt érdemes fejben tartani, mert félő, hogy lesz még folytatása a dolognak. Viszont egészen biztos, hogy ez már összefüggésben van a Belgrád – Budapest gyorsvasút számunkra nagyon kedvezőtlen feltételekkel történő megépítésével. Ehhez kapcsolódó információ, hogy Kína több Közép-európai országot is megkeresett egy gazdasági ajánlatával, amivel kapcsolatban ez olvasható: „A lengyel Keleti Tanulmányok Központja (OSW) weboldalán megjelent tanulmány szerint a kínai döntéshozók rosszul mérték fel a régió gazdasági viszonyait, így rendkívül előnytelen ajánlatokat tettek a régió országainak – például hitelt ajánlottak fel és kínai cégeknek akarták adni az infrastruktúra-építés jogát – amit azok egymás után elutasítottak. Kivéve a magyar kormányt: míg a lengyel, szlovák és más régiós kormányok elzárkóztak az üzlettől vagy további tárgyalásokra bírták Pekinget (amelyekkel úgy tűnik, hamarosan igen előnyös üzleteket köthetnek), addig a magyar kormány a régióban egyedüliként már az első ajánlatot elfogadta. Ennek eredménye lett a kínai hitelből épülő Belgrád–Budapest-vasútvonal, amely a Figyelő számítása szerint több mint 2000 év múlva térülne csak meg.

Ugyanez a helyzet a Paks2 oroszok általi megépítésével, pontosabban az ahhoz adott kedvezőtlen kölcsönnel kapcsolatban is, illetve úgy látszik, Putyin lehajol néhány százmilliárd forintért is, ezért a magyar kormánynak át kellett játszania a magyar Ganz-csoport által elnyert több százmilliárdos egyiptomi vasúti beruházást egy orosz cégcsoport kezére. ( https://www.direkt36.hu/2018/04/24/egy-magyar-ceg-majdnem-elnyert-egy-nagy-uzletet-aztan-az-orban-kormany-inkabb-beallt-az-orosz-rivalis-moge/)

De nem csodálkozhatunk, hiszen tudjuk, hogy a gyarmatok sorsa a kizsákmányolás, és Izrael, mint „főrészvényes”, ezzel a kiszolgáltatással két legyet is üt. A két állam - a mi bőrünkön szerzett nagy haszonnal - komoly infrastrukturális beruházást hajt végre az országban, amelyek még hasznosak lesznek a maximum egy-két évtizeden belül színre lépő honfoglalóknak, másrészt a kedvezőtlen kölcsönök visszafizetésével tovább véreztetik az országot. Belső források szerint Orbán a törökökkel is hasonló „szövetségre” készül, 2013-ban kétszer is találkozott Recep Tayyip Erdogánnal, tehát várható, hogy ha Orbán marad hatalmon, akkor belátható időn belül valamilyen török nagyberuházás is megvalósul országunkban – jó nagy ráfizetéssel. (A jövendölés 2020-ban beigazolódott, a www.privatbankar.hu oldalon ez olvasható: Orbán Viktor is segít a törököknek az egészpályás letámadásban Budapesten)

2010-ben már Moszkvában fogadják Orbánt, de a diplomáciai szokással ellentétben egészpályás letámadással találja magát szemben a kisszámú delegáció, nyilván azért, hogy a prédából mind nagyobb szelet jusson. Vagyis Putyin, az átmenetileg rábízott országunkban prédát lát, amelyet igyekszik a legjobban kihasználni. Nagyon aranyos példája erre Putyinnak a MET gázkereskedő céghez történő csatlakozása. Idézek az írásból: „ 2011-től kezdve a magyar állami szervek egy döntéssorozattal lehetővé tették, hogy ez a cég hatalmas üzletet csinálhasson viszonylag könnyen. Nagyon leegyszerűsítve az történt, hogy a magyar állam bővítette a nyugatról behozható - és akkoriban a világpiacon olcsóbb - gáz mennyiségét, és a MET-nek adott lehetőséget arra, hogy ezt aztán jelentős haszonnal tovább értékesíthesse. A cég tulajdonosai ezen több tízmilliárd forintot kerestek néhány év alatt a Korrupciókutató Központ Budapest tanulmánya szerint.”  - Ne feledjük, hogy a „továbbértékesítés” célpontjai a magyar fogyasztók, vagyis mi voltunk. Magyarul itt az történt, hogy a hatalmi befolyással visszaélve megfejtek bennünket ezek a szépfiúk, miközben a párt öklét, Németh Szilárdot megtették rezsicsökkentési biztosnak, de olvassuk tovább:

„Egyrészt a MET-ben már 2009-ben megjelent egy orosz kötődésű offshore cég tulajdonosként, majd később - már a magyar állam segítségével beindult jövedelmező üzlet idején - a tulajdonosok közé bekerült egy orosz magánszemély. Egyik orosz szereplőről sem bizonyosodott be az, hogy kifejezetten az orosz államhoz kötődtek volna, de a gázpiacot ismerő források szerint gyakorlatilag kizárt, hogy egy ekkora volumenű üzletet le lehetett volna bonyolítani Moszkva hozzájárulása nélkül. Az egyik forrás szerint ennek a legszembetűnőbb jele az volt, hogy az oroszok szemet hunytak az üzlet felett, pedig az látszólag az ő érdekeiket sértette.”

Senkinek semmi kétsége nem lehet afelől, hogy a vastagon kiemelt és aláhúzott orosz magánszemély Vladimir Putyin zsebébe irányította a hazai gázfogyasztók bőrén szerzett milliárdokat. ( A gázüzlet 2015-ben, az Európai Bizottság tiltakozása hatására leállt.) Vagyis Putyin, amit csak lehet lenyúlt és le fog nyúlni országunkból a maga és az országa javára.

2015 és 2017 februárjában Putyin Budapestre látogat, amiben semmi szokatlan nincs; érzékelteti és nyomatékosítja befolyását az országban, egy-két nehezen mozgó üzletet lenyom a kormányunk torkán, felújíttatja az ország pravoszláv templomait, stb. – Így viselkedik egy helytartó az alávetett országgal. Az viszont diplomáciai körökben is feltűnést keltett, hogy 2017 nyarán újra hazánkba látogat a dzsúdó világbajnokságra. Idézek: „Még szokatlanabbá tette az érkezését az a körülmény, hogy ugyan a hivatalos közlemények szerint a Orbán hívta őt meg, magyar kormányzati tisztviselők a háttérben több diplomatának és más forrásoknak is elárulták, hogy valójában Putyin ötlete volt a látogatás. "Mi azon viccelődtünk egymás között, hogy Putyin meghívta saját magát" - mondta egy európai ország nagykövetségének munkatársa. Mások ennél sötétebben látták a dolgot. "Ez egy üzenet volt Orbánnak, hogy Putyin bármikor ide tud jönni a saját országába" - fogalmazott egy másik európai diplomata.”

Azt hiszem a fentiekből már elég világosan látszik Orbán Putyinnal szembeni elköteleződésének háttere, de az írásból Orbán személyéről is megtudunk egy-két dolgot. Például azt, hogy unja a hazai politizálást, számára ez kispályás dolog.

Kurvára unja, de már unta korábban is - mondta Orbán egyik régi bizalmasa. Előfordult, hogy a miniszterelnök szűkebb körben nyíltan ki is mondta, hogy a magyar politikát kispályának tartja, …  Az egyik ilyen beszélgetés résztvevője szerint eközben egyértelművé tette azt is, hogy amit izgalmasnak tart, az a Putyinnal, Angela Merkellel és az amerikai elnökkel zajló játszmákban való részvétel.”

Kedves Magyar Választó! Gondolj csak bele: Orbán bennünk alávetett embereket lát, és joggal, hiszen azok is vagyunk. Azt nyomnak le a torkunkon, amit akarnak. Szóval Orbán szemében a magyarokon – mert legtöbbször így szólít bennünket – uralkodni nem nagy dicsőség. És a korábbiaktól eltérően, már a családját érintő korrupciós ügyek miatt sem aggódik. Nyilván tudja, hogy ő innen lentről kikezdhetetlen, hiszen a világ egyik legerősebb politikusa biztosítja a fölöttünk lévő hatalmát. Egy füttyentés, és egy repülőnyi kommandós érkezik, hogy rendbe szedje az elégedetlenkedőket.

És álljon itt egy nyomatékos megerősítés a korábbi írásomban hangsúlyozott, egyszemélyhez kötődő titkos megállapodásra: „… belső köreiből származó információk szerint a miniszterelnök nagyon bizalmatlan természetű (volt olyan forrás, aki a paranoiás szót használta), és gyakorlatilag senkit nem avat be teljes mértékben abba, hogy mit és miért csinál. "Az Orbánhoz legközelebbi emberek sem tudják, hogy mit akar.” – Ez bizony a titkos hazaárulók magányossága.

Végül még egy idézet a cikkből Orbán Viktorról: "Orbán egójában benne van az, hogy ő más. Azt gondolja, ha nem Magyarországra születik, akkor a világ vezetője lenne" - mondta egy forrás, aki többször beszélt vele az elmúlt pár évben.  – A következő idézet pedig a Nyirkai jóslatból való: A galambnak álcázott karvaly és a kánya, Égigérő fára segítik a Kiskanászt. Szívében király, álmaiban császár. Szépen szól, rondán cselekszik. Zsákja feneketlen.”

Legvégül pedig idézet a Szentírásból: „… semmi sincs úgy elrejtve, hogy elő ne kerülne, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne. Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.”(Lk 8,17)

Gyirán István

www.orokelet.van.hu