A dimenziókról röviden
A dimenzió független
tulajdonságot jelent, és – a Wikipédiával ellentétben – valószínűleg a görög „daimoniosy” szóból származik, ami közvetlenül Istentől
eredő küldöttet, vagyis valamilyen Istentől származó dolgot jelent.
Ezek szerint léteznek a
dolgoknak olyan tulajdonságai, amelyek nem függenek egymástól. Mit jelent ez? –
Azt, hogyha egy dolog egyik tulajdonságát változtatom, akkor a dolog másik
tulajdonsága nem fog változni. Ha ez a feltétel fennáll a két tulajdonság
között, akkor azt mondjuk, hogy az adott dolognak két dimenziója – két
független tulajdonsága – van.
Ez geometriailag legegyszerűbben egy X; Y derékszögű koordinátarendszerben képzelhető el, amelyben egy pont X koordinátaértéke anélkül változtatható, hogy az Y értéke változna, és fordítva. Egy ilyen koordinátarendszerben létező valamennyi pont, vagyis valamennyi objektum leírható egy kétoszlopos táblázatban, ahol az egyik az X, a másik pedig az Y értékeket tartalmazza. A körülöttünk lévő világban három ilyen független tulajdonsággal bíró főirány jelölhető ki, vagyis ha az érzékelt térbeli környezetünket sok-sok apró pontra bontjuk, akkor az érzékelt pontok tömege, vagyis maga a világmindenség, egy nagyon hosszú, de mindössze három oszlopos táblázatban leírható lenne.
Csakhogy a világmindenség pontjai nem egy helyben állnak, hanem mozognak, ami egy újabb tulajdonsággal jellemezhető. Így lesz a fizikai környezetünk négydimenziós. A negyedik oszlopban tűntetjük fel a pont térbeli állapotához tartozó időpillanat értékét.
Íme, kész a világ; ebben a négy oszlopban – elvileg – a világ valaha létezett és majdan létező összes objektuma – pontjaira bontva – leírható. Csakhogy van itt egy kis bibi: A rendszerek pontjai valóban leírhatók, de a rendszerek egészei nem! Például, itt van előttem ez a monitor. Minden pontjának van tér és időkoordinátája. A térkoordinátája mindegyiknek különböző, az időkoordinátájuk azonos. De ebből a leírásból nem derül ki, hogy ezek egy rendszert alkotnak, és tkp. egy monitorról van szó. Még kevésbé derül ki, hogy a képernyő egyes pontjainak milyen a színe, vagy hogy milyen tartalom van éppen a képernyőn. Ennek leírásához újabb oszlopok kellenének!
- Hogyan lehet ez?
Léteznének olyan rendszerek a négydimenziós világunkban, amelyek négy,
egymástól független tulajdonsággal nem írhatók le, vagyis négynél több
dimenziósak? Lehetséges ez? – Elméletileg nem, hiszen a négydimenziós rendszer
a saját tulajdonságaiból nem tud létrehozni, 5, 10, 100 dimenziós rendszereket.
Képzeljük csak el, hogy egy síkban bármilyen és bármeddig tartó eseménysor is
történik, az nem okozhatja azt, hogy a sík egyszer csak térirányú kiterjedést
kapjon. A síkban játszódó kölcsönhatások eredménye mindig a síkban marad! Ugyanígy a négydimenziós téridőben
lejátszódó események sem vezethetnek oda, hogy kialakuljon egy négynél több
dimenziós rendszer. Pedig a helyzet az, hogy a környezetünk telis-teli
többdimenziós rendszerekkel.
Egyik ilyen többdimenziós rendszerünk a tudatunk. Képzeljük csak el, hány oszlopban tudnánk felsorolni pl. egy mobiltelefon tulajdonságait. A helyét meghatározó koordinátáin túl a telefonnak van súlya, színe, neve, gyártója, kora, és ezer más apró képessége, amelyeket ha elolvasunk, megtudhatjuk, hogy kb. milyen telefonról van szó. A mobiltelefon ezen sok tulajdonságát szintén a tudatnak, az alkotó értelemnek köszönheti, hiszen az hozta létre. Ezeket a tulajdonságokat a saját tudatunkkal felfogjuk és értékeljük. Tehetjük mindezt azért, mert a tudatunk egy sokdimenziós rendszer.
– Hány dimenziós lehet a tudatunk? – Próbáljuk megszámolni. Az ember létrehozta a számítógépet, benne a nagyszerű Excel táblázattal, amelyet a tudat még könnyedén kezel. A jelenlegi Excel táblázatom oszlopainak száma 16384, vagyis biztos, hogy a tudat legalább 16384 dimenziós rendszer. De nézzük csak: hogyan működik egy számítógép, mitől hasonlít az annyira az emberre? – Az úgynevezett aktív memóriájától.
Az aktív memóriát egy olyan skálázható vonalnak kell elképzelni, amelyet a számítógép az idődimenzió mentén húz a múltból a jövő felé, egy körkörös, önmagába visszazáródó ún. flip-flop folyamattal. Hasonlatos ez egy kicsit az órához, csak sokkal gyorsabb és egy-egy ciklus forgásiránya megfordítható, miáltal a flip-flop-ból egy ciklus erejéig flop-flop lesz, majd folytatódik a flip-flop. Ezzel a módszerrel ezen az időmenti vonalon jelek helyezhetők el. Az időmenti vonal minden egyes pontjának van időkoordinátája, ezért a számítógépekkel már négydimenziós rendszereket is tetszés szerint lehet modellezni. Az időbeli vonal felbontása pontosan olyan tetszőleges, mint a térbeli vonalaké. A térbeli környezetben hagyományos eszközökkel csak háromdimenziós rendszereket hozhattunk létre, melyeknek az időbeli tulajdonsága a térbeli tulajdonságaitól függött. (Pl. egyik legegyszerűbb eszközünk az ék. Az, hogy az ék előrehaladása mekkora emelést eredményez, az az ék emelkedési szögétől függ.) A számítógéppel viszont megszületett a „független” idődimenzió, amelyben olyan négy-, illetve többdimenziós rendszereket hozhatunk létre, amelyeknek időbeli tulajdonsága is tetszés szerint, vagyis szabadon meghatározható. Egy programban tetszés szerint vissza tudunk utalni bármilyen korábbi állapotra. Ez az a nagyszerű tulajdonsága a számítógépeknek, amely az összes többi gép fölé emeli.
Ennek a számítógépnek, amelyen e sorok születnek, ha jól emlékszem, 8 GB aktív memóriája van. Ez azt jelenti, hogy bekapcsolás után nyolcezer millió memóriaelem elkezd az időben egy olyan skálázott vonalat húzni, amelyekre jeleket lehet elhelyezni. A három térdimenziót a memóriaelemek térbeli helyzete jelenti, a negyediket pedig a fent említett időmenti vonalak. Így áll össze az idődimenziót is tetszés szerint kezelő sokdimenziós rendszer. Ez a számítógép páratlan tulajdonsága. Tehát ez az én kis számítógépem legalább egy nyolcezer millió dimenziós rendszer. Illetve több, mert más egységeiben is van aktív memória, és van egy sor más tulajdonsága is, de hol van ez még a tudatunkhoz képest …?
És így már azt is könnyen megérthetjük, hogy mit jelent az eleve elrendelés és a szabadság kérdése: Miért tudjuk pontosan meghatározni egy mozgó tömeg következő időpillanathoz tartozó állapotát, és miért nem tudjuk ugyanilyen pontossággal megmondani, hogy pl. egy adott dologról milyen szavakkal fog véleményt mondani a párunk? – Azért, mert a mozgó tömeg négydimenziós rendszer, melynek viselkedését egzaktul meghatározhatjuk, a párunk véleménye viszont – nyugodtan mondhatjuk – egy végtelenül sokdimenziós rendszerben formálódik meg, aminek eredményét, a magunk végtelenül sokdimenziós rendszerében, vagyis az elménkben sejthetjük, de egzakt pontossággal soha meg nem határozhatjuk. - Ugye milyen egyszerű az évezredes probléma megfejtése? – Csak jól kell hozzáállni, és a dolgok saját maguk feltárulkoznak, és megmutatják lényegüket.
A hivatalos tudomány a dimenziók számának kérdését fel sem veti. Sőt, magát a dimenzió fogalmát sem oktatják. A legtöbb ember nem is tudja pontosan, hogy mit jelent. – Ugye nem gondoljuk, hogy véletlenül? – Mert ha az ember semmi mást nem tenne, csak megismerné a dimenzió fogalmát, és megszámolná, hogy egy-egy rendszer hány egymástól független tulajdonsággal írható le, akkor a tudománynak el kellene vetnie az egészét átható vallását, a materializmust. Márpedig a vallásához mindenki ragaszkodik. Az ember már csak ilyen. Ráadásul a sokdimenziós tudata lehetővé is teszi számára, hogy a tényektől függetlenül, pontosabban azokat tetszés szerint értelmezve, szabadon alkosson véleményt egy-egy kérdésről. Íme, a szabad akarat lényege.
Gyirán István
Vissza az Írások rovathoz: http://orokelet.van.hu/irasok.htm