Gyirán István

Kérés az olvasóhoz:
Vettem a fáradságot és a bátorságot, hogy leírjam és megosszam másokkal az igazságot.
Vedd te is a fáradságot és a bátorságot, hogy megismerd, és megoszd tieiddel az igazságot.

Háború Európa ellen

Az orosz-ukrán háború

Előre bocsátom – mielőtt az oroszbarátság bélyegét rám sütnék –, hogy a hivatalos történelem tanúsága szerint a habsburgok és a törökök után az oroszok ártottak legtöbbet a magyar népnek, tehát jó okunk van az orosz hatalommal szembeni ellenérzésre. Ez persze nem vonatkozik az orosz emberekre, hiszen ők sokkal többet szenvedtek a sötét államuktól, mint mi, magyarok. Nincs tehát okunk szeretni Oroszországot, és Oroszország sem szeret minket.

Először is vizsgáljuk meg az orosz-ukrán háború hátterét, kialakulását és célját olyan tárgyilagosan, ahogyan ez idáig még egyetlen szakértőtől sem hallottuk. Az értékelést kivétel nélkül mindenki azzal kezdi, hogy Oroszország az agresszor, pedig már ez sem igaz. Ezt a háborút nyilvánvalóan az USA provokálta, az USA az agresszor, és ő tartja életben a háborút nyílt, és konspirációs eszközökkel. Pestiesen szólva: ez a háború az USA projektje. Nézzük a tényeket.

·         2014-ben az USA nyilvánvaló támogatásával (pl. †McCain szenátor beszédet mond a Majdan-téren) elmozdítják a hatalomból az oroszbarátnak bélyegzett Janukovics elnököt. Oroszország látja, hogy nagy baj közeleg, ezért elfoglalja a Krím-félszigetet, ahol az egyetlen melegtengeri hadiflotta kikötője van.

·         Janukovics leváltása után egy nappal(!) megszületik az új ukrán nyelvtörvény, ami durva módon korlátozza, gyakorlatilag ellehetetleníti a kisebbségi nyelvhasználatot. (Janukovicsnak nyilván azért kellett mennie, mert erre a nem volt hajlandó.) Erre a kb. 9 milliós orosz kisebbség a keleti megyékben fellázad, autonómiát követel az orosz többségű területeken, és kezdetét veszi Donyeckben a polgárháború. Vagyis a nyelvtörvény volt a gyújtózsinór.

Ha ez a nyelvtörvény módosítás nem történt volna meg, akkor Ukrajna ma is épp olyan békés ország lehetne, mint korábban volt!! - Ezt miért nem halljuk a szakértőktől? Pedig nyilvánvaló, és ők is tudják, hogy a polgárháborút a nyelvtörvény módosítására robbantotta ki.

·         Oroszország erre kijelentette, hogy fenntartja magának a beavatkozás jogát Kelet-Ukrajnában az orosz nemzetiségű lakosok védelme érdekében. Kérdezem, az USA hasonló helyzetben nem ezt tette volna? Dehogynem, és teljesen jogosan. Viszont az orosz beavatkozás esetlenül, kis hatékonysággal, és gyakorlatilag eredménytelenül történt. A polgárháborúnak 2022-ig 14 ezer halálos áldozata volt, többségük orosz nemzetiségű.

·         2014-ben és 2015-ben Minszkben születik ugyan egy megállapodás német és francia közvetítéssel a tűzszünetről, amelyet viszont Ukrajna nem tart be. Angela Merkel később bevallotta, hogy ezt csak időhúzásnak szánták ahhoz, hogy Ukrajna felfegyverkezhessen a védelemre. Tehát nyugaton már 2014-ben a háborúra készülnek!

·         Tapasztalatból tudjuk, hogy a filmsorozatok érzelmileg milyen mélyen képesek befolyásolni a nézőket. Ezt az USA titkosszolgálati szervei is tudják, ezért 2015-ben megszületik A nép szolgája c. ukrán filmsorozat, főszereplője Volodimir Zelenszkij. A harmadik évadot 2019-ben vetítik, címe: A választás. Közben Zelenszkij megalapítja a Nép Szolgája elnevezésű pártot, és 72%-os többséggel Ukrajna elnöki székébe kerül. Ez igen! Tapsot érdemlő produkció egy 40 milliós nép becsapására.

·         Elérkezünk 2022. február 24-ig, amikor Oroszország bevonul Ukrajnába, és 25-én már Kijevben folynak a harcok. Ez volt Putyin első nagy baklövése, mert Kijev megszállása csúfos vereséggel és futással végződött, kiderült, hogy csapdát állítottak nekik. Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem háborúra, hanem a krímihez hasonló harc nélküli bevonulásra készült, ezzel szemben az Ukrajnát támogató USA igen. Putyin valójában csak követi az eseményeket, a legalább 15-20 éve előkészített, és minden lépésében gondosan megtervezett programot.

·         A program legfontosabb elemét képezik az EU által kidolgozott, és elsősorban, illetve szinte kizárólag az európai gazdaságot súlytó szankciós csomagok. Az első csomagról már március 6-án határoztak, ma már a 11-nél tartanak.

·         Március 20-án a CNN-nek adott interjúban Zelenszkij így nyilatkozik: "Készen állok a tárgyalásokra. Már az utóbbi két évben is készen álltam és úgy gondolom, hogy tárgyalások nélkül nem vethetünk véget a háborúnak"

Zelenszkij ekkor még nem gondolta, hogy évekig tartó háborúra, az országa tönkretételére szemelték ki, mert nem tudta, hogy az árulónak soha nem mondják meg a küldetése igazi célját, mindig csak annyit tudatnak vele, amennyi a feladata teljesítéséhez szükséges.

Lassan lehull a lepel, és mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Zelenszkij, a korábbi foglalkozásának megfelelően, most is színészi minőségben vesz részt a program megvalósításában, mint az USA bábfigurája. Ettől viszont hatalmas arca van, ami érthető, hiszen mögötte a világ leghatalmasabb országának vezetése áll. Mert a politikában arcoskodni csak hatalommal lehet. Akinek nincs hatalma, elfújják mint a pihét.

A politika a hatalomgyakorlás a hatalmak mérkőzésének a színtere. Az USA a világ messze legerősebb állama, és ha az USA háborúzni akar, akkor háború lesz. Így működik ez a világ. De miért akar háborúzni az USA? A hivatalos indok: Oroszország meggyengítése. – Viccnek is jó! Az oroszok harmat gyengék, ez mára már napnál világosabban kiderült, és ezzel az USA is nyilvánvalóan tisztában volt. Akkor mégis, mit akarnak elérni ezzel a háborúval? Mi lehet olyan fontos, hogy akár egy harmadik világháborút is kockáztassanak?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy ezt a háborút az USA, az angolszász hatalmak bevonásával (Anglia, Kanada, Ausztrália) nem az oroszok, hanem Európa ellen tervelte ki és tartja életben. A háború okán bevezetett, és a józanésszel teljesen ellentétes szankciós csomagok egyértelműen Európa, az európai gazdaság tönkretételéről szólnak.

És hogy ez a szándék mennyire eltökélt és kíméletlen, azt legjobban az Északi-Áramlat vezeték felrobbantása mutatja. Ehhez természetesen áruló politikusok kellenek, akiket az iskoláikban kiképeztek, majd hatalomra juttattak. Angela Merkel, aki a korábbi mentorát, Helmut Kohlt megbuktatva jutott hatalomhoz, leállította a németországi atomerőműveket, az USA pedig felrobbantotta az Északi-Áramlat gázvezetéket. Ezzel a világ harmadik legnagyobb gazdaságát megfosztották az őt működtető energiától. Ezzel Németország, és gyakorlatilag egész Európa sorsát megpecsételték. Ezzel párhuzamosan 2014-ben megindították a jól előkészített migrációs hullámot a békés európai társadalmak felforgatására.

A magánhatalom színrelépése

A hazug politikusok a lakáj médián keresztül elhitetik az emberekkel, hogy a nemzetközi politikai folyamatok csak úgy „történnek”, maguktól alakulnak: Minden állam teszi a dolgát, cselekszik a maga legjobb érdeke szerint, és ezek eredője, vagy burkolófelülete lesz a nemzetközi politikai helyzet alakulása. Mára egyre nyilvánvalóbb, hogy nem így van. Az államok mellett felnőtt egy globális magángazdaság, aminek a gazdasági ereje összemérhető a legnagyobb államok gazdasági erejével, és ami ennek a gazdasági hatalomnak a birtokában feljogosítva érzi magát arra, hogy beavatkozzon a globális politikai folyamatokba is.

A világgazdaság kíméletlen piaci kűzdőterén meggazdagodott emberek egy csoportja, miután a gazdasági világot maga alá gyűrte, most szemet vetett az emberekre. Azokat is uralni akarják és nem is akárhogyan! El akarják venni tőlük az ember egyik legfontosabb attribútumát (elválaszthatatlan tulajdonságát): a szabadságát!

Hogyan tervezik ezt megtenni? – Már nyíltan be is vallották, sőt nevet és időpontot is adtak a nagy átállásnak, amelyet úgy hívnak, hogy: Graet Reset, vagyis nagy újrakezdés, és a céldátum 2030. Vagyis hét évük van arra, hogy lerombolják a kereszténység alapján felnőtt civilizációt, és átállítsák a társadalmakat az általuk kigondolt szabályokra.

Ennek egyik legfontosabb eleme a készpénz, vagyis a kézben lévő, cserefolyamatokra alkalmas pénz megszüntetése. Helyette a csakis elektronikusan (kártyával, számítógéppel, telefonnal, stb.) kezelhető pénz bevezetését tervezik. Mit jelentene ez a gyakorlatban? – Azt, hogy megszűnik a szabadságunk! A lehetőségünk annyi lesz, amennyit a banki szoftver megenged. Nem mehetünk be a bankba, hogy felvegyük a pénzünket és azt csináljunk vele, amit akarunk, mert nem lesz készpénz. Utalni tudunk, de csak akkor, ha az utalás az aktuális jogszabályokat kielégíti. A jogszabályokat pedig politikusok hozzák.

A pénzt más néven „anyagi erőnek” is nevezik, mivel anyagi dolgok, javak, tárgyak, vagy azok változása, mozgása érhető el általa. A mindennapi gyakorlat szerint a pénzt ilyen célokra használjuk, szabatosan fogalmazva javak és szolgáltatások beszerzésére. Ha valakit megfosztanak a pénzétől, vagyis az anyagi erejétől, akkor gyakorlatilag megfosztják az anyagi világban való létezés lehetőségétől. Ebben az anyagi világban anyagi erő nélkül létezni nem lehet.

A személyes szabadságunk egyik legfontosabb feltétele az, hogy az ember az anyagi erejével, vagyis a pénzével szabadon rendelkezik, szabadon eldöntheti, hogy mit szerez be általa. Ennek a szabadságnak vetne véget a készpénz megszűnése, mivel az utalásos fizetés átmegy egy jogszabályokkal szabályozott rendszeren. A jogszabályok pedig úgy változnak, ahogy az éppen aktuális hatalom akarja.

Vagyis ezzel az aktussal az ember szabadsága átszáll a hatalomhoz!!!
A készpénz megszűnése után a pénzforgalmat ellenőrző hatalom azt csinál az emberekkel, amit akar, mert náluk lesz az emberek pénzével, vagyis „anyagi erejével” való rendelkezés joga.

Bocsánat a szóért, de debilis hülyének kell lenni az embereknek ahhoz, hogy ezt az öncsonkítást elfogadják. Igaz, hogy a politikusok – akik valójában a magánhatalom ügyintézői – az oktatáson, a tömegkultúrán keresztül mindent megtesznek azért, hogy az emberek azok is legyenek. Ha ez megtörténik, akkor az emberek olyanok lesznek, mint a gyerekek: ha jól viselkednek, kaphatnak nyalókát vagy fagyit, ha nem, akkor büntibe kerülnek, és korlátozzák a pénzükhöz való hozzáférésüket. (Kínában már milliókkal folyik ez a játék, de pl. Kanadában is zárolták a kamionosblokád résztvevőinek a számláit.)

Tehát ez az ordas és láthatatlan gazdasági hatalom, miután maga alá gyűrte a világgazdaságot, szemet vetett az emberekre, és most már az embereket is közvetlenül ellenőrizni, uralni akarja. Eddig csak közvetve, a média segítségével befolyásolták az emberek gondolkodását, ma már viszont a technikai feltételek adottak arra is, hogy közvetlenül, személyre szólóan ellenőrizzék, és a saját elképzelésük szerint alakítsák az emberek viselkedését. Istent játszanak, mert istennek képzelik magukat a gyakorlatilag korlátlan anyagi erejük miatt. A pénzteremtés jogát az évszázadok során megszerezték, és annyit teremtenek, amennyit akarnak. Eddig ezen keresztül uralták a társadalmakat, de mára a technika lehetővé teszi a direkt hatalomgyakorlást is, vagyis azt, hogy az embereket mint valami bábukat mozgassák.

Ez a magánhatalom a társadalmak bomlását a civilszervezeteik segítségével végzi, amelyek humanitárius, kisebbségjogi vagy környezetvédelmi köntösben működnek, de pl. Németországban „zöldekként” erősen jelen vannak a politikai életben is. Azért jók ezek a köntösök, mert ezekben szabadon lehet a társadalmi többséggel szembeni szabályok mellett kiállni, és azokat követelni. Az ehhez szükséges médiafelület korlátlanul a rendelkezésükre áll.

Európa jövője

A napokban hallottam, hogy a gazdasági egységek világversenyében a harmadik helyen már nem valamilyen állam, hanem egy magángazdaság áll, vagyis Németország a teljes futamban már valamilyen magángazdaság mögé szorult. Ezek a magángazdaságok a gyengék, a kiszolgáltatottak, így főként a harmadikvilág gátlástalan kifosztása révén juthattak ekkora vagyonokhoz. A sikerük titka a profit kíméletlen és mindenek feletti hajszolásában áll. Ez az egyetlen és kizárólagos szempontjuk. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ezeknek az erőknek a pénz valójában csak eszköz a végső cél, a hatalom elérése érdekében.

Hiszen a pénz nem más, mint egy papír, vagy egy szám a számlán. Nem az a lényeg, hanem az, amit el lehet érni általa: lehetőséget arra, hogy a környezetbe beavatkozzanak, hatással legyenek rá. A pénz biztosítja számukra az ehhez szükséges hatalmat. A környezetet pedig úgy alakítják, hogy az a növekedésük számára mind kedvezőbb legyen, így még több pénzhez, még nagyobb hatalomhoz jutnak, amit visszaforgatnak a fejlődésükbe, és így tovább. Ennek a spirális hatalmi növekedésnek nincs önmagában lévő gátja, circulus vitiosus, ördögi kör, mert a hataloméhségük végtelen.

Ennek a hatalomnak nincs emberi arca, nincs emberi természete. Mint anyagi érdekegység, tisztán a piac természete szerint viselkedik, az anyag pedig nem ismeri az együttérzés, a lelkiismeret, az emberség fogalmát. Őket egy valami érdekli: a HATALOM. Ehhez eddig minél nagyobb anyagi erőre, vagyis minél több pénzre volt szükségük, ma már viszont a technika lehetővé teszi, hogy mint az uralkodók, közvetlenül gyakoroljanak hatalmat az emberek fölött.

Ezt ez embertelenséget látjuk az ukrajnai történésekben is, a naponta százszámra pusztuló fiatal életekben, a fiaikat sirató anyákban, a lerombolt otthonokban, a gyermekeikkel menekülő asszonyokban. Nem számít nekik, hogy emberi életek millióit teszik tönkre, mert nincs emberi érzésük. Az emberek számukra prédát jelentenek, amivel a hataloméhségüket csökkenthetik. Hataloméhes, lelkiismeret nélküli robotok, akiknek az emberi élet nem számít. Úgy bánnak az emberekkel, mint élettelen tárgyakkal.

Ez az embertelen hatalom áll az ukrajnai háború mögött, de nekik nem Ukrajna kell, hisz azt már rég megszerezték, tokkal vonóval a kezükben van. Olyan törvényt szavaztatnak meg, amilyent akarnak. Annyi termőföldet, nyersanyagot és egyéb értéket szerezhetnek, amennyit csak akarnak. Nem is Oroszország kell nekik, hiszen tudják, hogy a többezer atomtöltet miatt azt háborúval nem kaphatják meg.

Nekik most Európa kell, ez a játszma valójában Európa ellen, a keresztény civilizáció magja ellen folyik.

A szankciók által Európát gazdaságilag leépítik, a nagy európai cégeket jogszabályi támogatással Amerikába költöztetik. A keresztény kultúra maradékát a bevándorlókkal romboltatják le. Az idegen csürhével a társadalom rendjét felborítják oly mértékben, hogy az emberek maguk kiáltanak majd valami új, biztonságos, kiszámítható rendszerért. Ekkor fognak majd előállni az általuk kitalált új társadalmi formával.

Az átmenethez szükséges áruló politikusokból pedig van bőven. Az árulásnak sokféle fokozatát látjuk. Például a lengyel politikai vezetés, amely képes lenne a népét háborúba vezetni az ukránok mellett, nem tekinthető árulónak, sokkal inkább becsapottnak, mert elhiszik a mesét, hogy Európa új hatalmi központjává válhatnak. A másik véglet pedig Angela Merkel és Ursula von der Leyen, a magánhatalom saját tanítványai, akik nem is tekinthetők árulóknak, inkább ügynököknek, akik kezdettől fogva az idegen hatalomnak esküdtek fel. Végig hazudják az egész politikai pályájukat, és szemlátomást nagyon elégedettek az eredménnyel. Csak meg kell nézni von der Leyen arcát, milyen boldog, mikor egy újabb öncsonkítást át tud vinni az Unió hatalmi rendszerén. Érthető, hiszen neki ez a feladata. A két szélsőség közötti átmenetet képezi a többi politikus: Justin Trudeau, Boris Johnson, Emmanuel Macron, Olaf Scholz, Rishi Sunak, stb.

Magyarország jövője

És mi a helyzet Magyarországon? Hogy állunk mi a digitális pénz bevezetésével? – Nézzük mit mond Kuti Zsolt, az MNB monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója a Portfólió újságírójának: „Magyarország … a világon egyedülálló módon generációs alapon indított egy jegybanki pilot projektet. A Digitális Diákszéf elsősorban a 8-14 éves korosztályt célozza, és … a rendszer eddigi sikere alapján pedig az MNB dolgozik a következő lépésen, a Digitális Diákszéf 2.0-n, ami tovább szélesített eléréssel és funkcionalitással rendelkezik majd, …” (https://www.portfolio.hu/bank/20220606/egyedi-utra-lepett-magyarorszag-vajon-mi-tortenik-ha-elesitik-a-penzugyi-szuperfegyvert-548715)

De nézzük, mi is az a Diákszéf:

„A gyermekek a Diákszéfben különféle digitális bélyegeket tudnak gyűjteni, amelyek értékét diáktallérban jelzi a mobilapp. Diáktallért kvízek kitöltésével, a szülőktől kapott feladatok teljesítésével és a szülőktől kapott zsebpénzként lehet gyűjteni … A gyűjtés célja az egyes bélyegsorozatok minél több elemének megszerzése és a diáktallér egyenleg növelése. A diáktallérokat a gyermekek eMAG vásárlási utalványra tudják beváltani.” (https://www.mnb.hu/web/diakszef/#gyik )

Helyettesítsük be a szülőket az álammal, az eMAG-ot pedig a kereskedelemmel, és látni fogjuk, milyen jövőt terveznek nekünk a politikusaink a készpénz megszüntetése után. Kínában már milliókkal folyik ez a kísérlet, ahol a diáktallérnak az úgynevezett „social credit” felel meg, azok eléréséért kell meghatározott közösségépítő feladatokat teljesíteniük az embereknek.

Tehát a kormány a gyermekeinken keresztül kívánja bevezetni a társadalomba a digitális pénz használatát, hiszen ők a legfogékonyabbak, és a legkiszolgáltatottabbak. Magyarul: semmi jóra nem számíthatunk. Migránsok nem jönnek, remélhetőleg az LMBTQ is elkerül bennünket, de a készpénz felszámolása, pontosabban annak előkészítése, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően előrehaladott állapotban van.

Tehát a nyugati világban szembenálló nagy politikai erők – a konzervatívok és a liberálisok, (az USÁ-ban ez utóbbiak az ún. demokraták) – abban egyetértenek, hogy az embereket direkte ellenőrizni kell. A különbség közöttük csupán az általuk tervezett rendszer alapelveiben van. Az egyik elfogadja egy anyagon túli Teremtő létezését, ezért megőrizne valamennyit a zsidó-keresztény értékekből, a másik pedig egyedül csak az anyagi létezésben hisz, és az anyag természete szerint viselkedik, gondolkodik. Az ukrajnai háború mögött ez utóbbi erők állnak.

A magyar kormány és az EU szembenállása mögött is ez az ellentét áll, de a digitális pénz bevezetésében egyetértés van.

Vagyis a szabadságunknak, az emberi természet legalapvetőbb igényének nálunk is lőttek. 15 perc gyalog, ami kb. 1,5 km-nek felel meg. Klaus Schwab szerint a nagy újrakezdést követően ekkora sugarú körön belül az emberek elérhetnek mindent, ami a megélhetésükhöz szükséges. Oxfordban már folynak az ezzel kapcsolatos kísérletek. A mese környezetvédelmi okokról szól, hogy tudniillik a közlekedéssel ne szennyezzük a környezetünket. Köszönjük Klaus!

Mit tehetünk ez ellen? – Valószínűleg semmit. Akkora erő áll e sötét szándék mögött, hogy esélytelen minden politikai ellenállás. Annyit azért mégis tehetünk, hogy vesszük a fáradságot ahhoz, hogy megismerjük és megértsük ennek az ordas hatalomnak a természetét és a szándékát, és ami a még fontosabb, hogy a felismert igazságot megosztjuk embertársainkkal. Ettől sokkal többet nem tehetünk, de ha ezt elmulasztjuk, mi is közreműködőkké válunk. Tudniillik elhallgatjuk az igazságot, azt, ami szabaddá tehetne bennünket.

A politika mára a hazudozás tudománya lett, melynek során a hatalomért versengő felek nem egymásnak, hanem az általuk uralt embereknek hazudoznak. Arra viszont vigyáznak, hogy a másik félnek komolyan sohasem ártsanak, hisz szükségük van egymásra a demokrácia nevű showműsor előadásához, vagyis cinkosok. Így már érthető, hogy Gyurcsány miért nem bukott bele az öszödi beszédbe, miért csak évek múltán, a média segítségével dörgöli orra alá az illegális hatalomszerzést az akkori ellenzék, amivel szemben egyébként akkor alkotmányos kötelességük lett volna fellépniük. De nem tették. És Gyurcsánytól sem hallani, hogy Orbán szemére vetné Mészáros Lőrinc minden képzeletet felülmúló gazdagodását, mely vagyon nyilvánvalóan nem a gázszerelőé.

Az emberiséget hazugságokkal uralják, és ennek egyetlen ellenszere az igazság, az igazság kimondása lehet. A politikusokra, a hatóságokra, a médiára, a hivatalos szakértőkre, a pénzből élő újságírókra nem támaszkodhatunk, hiszen nekik ez kenyérkérdés, ezért nagyon figyelnek, hogy mit mondanak, illetve mit írnak le.

Persze van, aki nem hallgat: A Szellemi népírtásról beszél a tudós című 2018-as MNO cikkben a következőket olvashattuk:

„Inotai András, az MTA Világgazdasági kutatóintézetének egykori vezetője úgy véli: az egészségügyet, az oktatást, a kutatás-fejlesztést és az innovációt is tudatosan rombolja le a kormány. (…) Olyan mértékű szellemi népirtás folyt az elmúlt években, és még nagyobb intenzitással folyik ma Magyarországon, amivel – ha lenne ilyenre felhatalmazása – a fizikai népirtás bűntényéhez hasonlóan a hágai bíróságnak kellene foglalkoznia – jelentette ki.”

Ennek fényében érthetjük meg, hogy miért az EU-s pénzekhez kötötette a kormány a pedagógusok fizetésemelését: tudniillik a szellemi építésnek az oktatók, a pedagógusok az alapjai, oszlopai, a magyar népnek pedig nem szabad szellemileg fejlődnie. Itt tartunk most, és a jövő egyre rosszabb lesz. Tenni ellene nem tudunk, mert nincs olyan erő, ami társadalmi szinten a nép mellett kiálljon. A magyar népet elárulta az értelmisége, az emberek pedig nem értik az egészet, zavarodottan és rosszkedvűen várják, hogy mi fog történni velük. „Olyanok, mint a pásztor nélkül juhok.”

Annyit viszont megtehetünk, hogy a nemzetünk és nemzetközi környezetünk ezen őszinte leírását az embertársainkkal megosztjuk. Ezáltal ha a fizikai szabadságunkat nem is, de legalább a szellemi szabadságunkat visszanyerjük, és a megtévesztettség zavarodott állapotából az igazság ismeretének világos állapotára jutunk.

Ezt szeretném most is elérni ennek az írásnak a közreadásával, és kérem az olvasót, hogy ossza meg azokkal, akik valamilyen szinten fontosak számára.